jan 12 2012

Februárban Pocket Minecraft update

Akik már régebb óta várnak az Androidos vagy iOS Pocket Minecraft frissítésre, azoknak jó hír hogy a Mojang bejelentése szerint február 8-án töltik fel a legújabb frissítést, onnan már csak egy keveset kell aludni hogy az Apple elfogadja és megjelenjen minden iPhone tulajdonos számára az App Store-ban (Androidnál várhatóan szinte azonnal megjelenik majd a frissítés a Marketen).

SC20111011-093820_1.png

Míg a novemberi verzió csak egy egyszerű bejárható terepet tartalmazott barlangok és egyéb érdekesség nélkül valamint néhány blokkot adott az építkezéshez, addig a februári verzió új építőkockákat és állatokat is tartalmazni fog. Tárgyakat kraftolni nem lehet még egyelőre, de ajtók és kerítések bekerülnek az update-be.

SC20111011-092549.png

A fejlesztők nagyon megbánták már a novemberi változatot, ami leginkább a Minicraft Creative változatára emlékeztet: míg a teljes PC-s változat több fajta készíthető tárgyat tartalmazott, amik segítségével napról-napra túl kellett élni a szörnyek invázióját, addig a Pocket Edition-ben csak építkezni és bányászni lehet. A fejlesztők most úgy látják, hogy azzal hogy ezeket az első változatban kihagyták rengeteg rajongó csalódott a várva várt mobilos portban.

SC20111011-094226.png

Az Androidos verzió az Android Marketről, az iOS verzió pedig az App Store-ból tölthető le. Mindkét platformon van ingyenes demó verzió is a játékból.

A bejegyzés trackback címe:

https://loot.blog.hu/api/trackback/id/tr733540102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása