júl 31 2012

Project Giana

A C64-es éra egyik nagy sikerű játéka, a The Great Giana Sisters új életre kel. Bár az eredeti játékot készítő Spellbound stúdió feldobta a bocskort pár hónappal ezelőtt, a legénység átevezett a Black Forest Games nevű hajóra, melyet teljes egészében maguk kormányoznak.

Első projektjük a Project Giana munkanéven futó feldolgozás, mellyel meg szeretnék adni a Giana nővéreknek azt a fajta egyediséget, amit anno a C64-es játék esetében nem kaptak meg. Mindenki tudja, sőt a készítők is bevallják, hogy a játék egy jól sikerült Super Mario Bros koppintás volt, amit a Nintendo végül be is tiltatott, nem véletlenül. A történet érdekes mellékszála, hogy 2009-ben a Nintendo kiadta a játék DS kézi konzolra írt verzióját.

Tehát készül az új Giana játék, mely szemet gyönyörködtető látvánnyal és igazán friss játékelemekkel büszkélkedhet már most. Szerencsére az eredeti játék zeneszerzőjét, Chris Hülsbecket sem kellett sokáig unszolni, hogy fogadja el újra a megtiszteltetést. Persze ez nem is csoda, hiszen Chris jelenleg is a zenélésből él, és rockbandájával, a Machinae Supremacyval igen gyakran adják elő a Giana Sisters jól ismert dallamait is.

A lenti videón is látható, hogy a játékkal igen jól haladnak a fejlesztők, de a további finanszírozást a Kickstarteren keresztül a rajongók segítségével szeretnék összehozni. 10 dolcsis adakozásért már jár a játék digitális kópiája. Szerintem ennyit bőven megér, mert a játék tényleg jónak ígérkezik, és így talán a gyermekeinknek is átélhetnek valami hasonlót, mint amikor mi rángattuk a joysticket a Junoszty tévé előtt ülve, Gianát irányítva.

A bejegyzés trackback címe:

https://loot.blog.hu/api/trackback/id/tr244688240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása